Oneplus
Fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk telefonunk megóvására, hisz kiemelkedő szerepet tölt be mindennapi életünkben. Ha ehhez telefonfóliát választunk, érdemes több szempontot is figyelembe venni készülékünknek és elvárásainknak megfelelően. A legfontosabb egy minőségi kijelzőfólia beszerzése, de a hátlapra is ajánlott tenni, ha nincs a telefonon tok. Ez azért is fontos, mert ha valamelyik oldal berepedezik, megütődik, és szeretnénk lecserélni, az költséges szervizdíjat von maga után. Webshopunkban számos lehetőség közül választhat anyag, szín, forma és fedés alapján, de a mi ajánlásunk mindenképp egy tempered glass típusú fólia mindkét oldalra.
Ha edzett üvegfóliát teszünk készülékünkre, egyszerű és kedvező megoldással megóvjuk azt a kisebb-nagyobb külső környezeti hatásoktól. Legjobb már a használat kezdetén befóliázni, ne várjuk meg, míg megtörténik a baj. A telefonok, főleg a mai okostelefonok bár ki vannak képezve a kisebb sérülések ellen, de egy-egy erősebb ütést, vagy karcolást nem valószínű, hogy sértetlenül megúsznak. Elég, ha a kulcs mellé kerül a táskában vagy mellédobjuk a kulacsunkat, esetleg kiesik a kezünkből. Viszont ha van rajta fólia, minimális a sérülés lehetősége.
Kínálatunkban számtalan különböző jellegű és funkciójú védőfólia van, a legegyszerűbb alapdarabtól kezdve a legkomolyabb UV-s üvegfóliáig. Vannak gyakrabban cserélendő, műanyag fóliák, amik leginkább a szennyeződésektől, karcoktól tudják megvédeni a telefont. Ha teljes képernyős üvegfóliát választunk, nem lőhetünk mellé, hiszen az egész kijelzőt védik a karcoktól, ütésektől, zsírtól, víztől, hőhatástól, valamint egyszerű az otthoni felhelyezésük. Ilyen típus elérhető többek között LG Q60 (K50) modellre, Oneplus 6T és 7T telefonokra, illetve Sony Xperia XA1-re is. Hiába üveg a fólia anyaga, buborékmentesen felhelyezhető és később nyomtalanul eltávolítható, miközben pedig a telefonon van, nem tud beszökni alá a levegő és ezáltal a kosz sem. Van olyan termékünk is, amit nem kell specifikusan a telefon márkára, méretre alapozva megrendelni, hanem formázható adott készülékre a csomagban található fóliából. Ebből ajánljuk a 144x74 mm-es MyScreen Protectort. Más full screen üvegfólia elérhető olyan formában, ahol nem a teljes felület átlátszó üveg, hanem van egy kerete a fóliának. Ez jó választás lehet, ha egyszerre akarjuk óvni a telefont, illetve feldobni egy kis színnel, dizájnnal. Ezek közül a legnépszerűbb az egyszerű, letisztult, fekete keretes üvegfólia.
Előlapi fóliát mindenképpen érdemes beszerezni, viszont, ha nincs tok a telefonon, akkor a hátlapot is ajánljuk egy edzett üvegfóliával, vagy bármilyen tetszésnek megfelelő fóliával megvédeni. Ne kockáztassuk a sérüléseket, mert ha cserélni szeretnénk akár az előlapot, akár a hátlapot, súlyos lesz a végösszeg. Egy fóliát párszáz, vagy párezer forintért megrendelhet tőlünk, amit persze időnként cserélni kell, de jóval inkább pénztárcabarát megoldás, mint egy teljes alkatrész cseréje.
Könnyen betartható tanács, hogy helyezzünk fóliát a telefonra, mivel egyszerű, olcsó és megelőzheti a későbbi fejfájást, ha történik valami a telefonnal. Bár nem egyforma védelmi szinttel rendelkeznek, ha alapfóliát, ha tempered glasst, ha UV-s üvegfóliát választunk, már teszünk egy lépést afelé, hogy vigyázzunk telefonunkra. Érdemes mindkét oldalra gondolni, hisz bár az előlapi részt használjuk aktívan, a hátlap ugyanúgy megsérülhet és elcsúfíthatja a telefont, ha megkarcolódik vagy felrepedezik.
- Újdonságok
- Akciók
- Okostelefon Mobiltelefon kiegészítők és alkatrészek [2099]
- Képernyővédő fóliák és edzett üvegek [987]
- Telefontokok [709]
- Töltők (hálózati, szivargyújtó, asztali, vezeték nélküli) [137]
- Adatátvitel / Audio [120]
- Autós motoros kerékpáros és asztali kiegészítők [101]
- Hordozható külső akkumulátorok - POWER BANKOK [10]
- Mobil telefon kamera állvány, szelfi bot [2]
- Optikai egerek vezetékes és vezeték nélküli [2]
- Egyéb tartozékok [31]
- Apple Iphone 3 4 5 6 7 8 X XS XR XS MAX 11 Pro MAX kiegészítők és alkatrészek [89]
- Okosórák és kiegészítőik [193]
- Headsetek (bluetooth és vezetékes) és kiegészítőik [75]
- Okoseszköz kiegészítők [11]
- Tablet kiegészítők és alkatrészek [194]
- Laptop PC számítógép kiegészítők [238]
- Szórakoztató elektronika [75]